Mi az élet? Verseny, versengés a véges számú energiákét egyének, de sokkal inkább csoportok között. Sejtcsoportok vagy embercsoportok, az elv működése szempontjából egyre megy.
A pszichológia legmodernebb, s egyben legelborzasztóbb eredménye annak fölismerése, hogy a csoport, illetve a tekintély mennyire erősen hat az ember viselkedésére.
A tudomány, mint azt pl Fromm helyesen részletezi, számos illúziójától fosztotta meg az ember, a fizika a föld központi helyétől, Darwin a büszkeségétől, a pszichológia meg a saját józan eszébe vetett hitétől. De jobb lett –e ettől bárkinek is? Nem.
Megismeritek az igazságot, s az igazság fölszabadít bennetek. Fölszabadítóak ezek az igazságok? Nem. Nagyon rossz helyzet állt elő, mert illúziók már nincsenek, de a világ nagy, átfogó összefüggései továbbra sem ismertek.
A kulcs, amivel megérthetjük az emberi viselkedést, maga az élet lényege. Verseny, versengés a véges számú energiákét egyének, de sokkal inkább csoportok között. Sejtcsoportok vagy embercsoportok, az elv működése szempontjából egyre megy.
Az ember aláveti magát a tekintélynek, csoportnyomásnak, s ennek evolúciós gyökerei vannak. Az emberek sokkal agresszívabbak csoportosan, mint egyénenként. Ezt a pszichológiai kísérletek, éppúgy jól mutatják, mint maga a világtörténelem – államok, nemzetek felekezetek harcai, egy nemzetállamon belül egyes csoportok harcai, egyik másik általi elnyomása.
Mi az igazság, ami fölszabadít? Mindennek fölismerése, hogy az emberi élet, amely az élet lényegét követi, meghaladható. Legalábbis meg kellene haladni. Az állandó harc a csoportok között nem fenntartható – sok szenvedést okoz, s a rendszert a megsemmisüléssel fenyegeti.
A csoporthoz kötődés meghaladása lenne szükséges .Nem pusztán az összes ember csoportját kellene fölvállalni, mint identitást, de az egész természettel is. A feladat lehetetlennek tűnik, mégis egyre sürgetőbb. Az ősi gondolat igaz: minden egy.
Érdekes látni, hogy azok a vallások, amelyek ilyen irányban próbálták az embereket befolyásolni, végül kifejlesztették intézményrendszerüket, melyek aztán végül a hatalom és vagyon maximalizálására törekedtek.
Az ember természete ellentmondásos: hajlandó jót tenni embertársaival, de tud kegyetlenül ártani is neki. A emberi természet dinamikája máris egyszerűbb, ha látjuk, hogy az első esetben gyakran a saját csoportról van szó, utóbbinál egy ellenséges csoportról. Nos, ez a dinamika írja az államok és társadalmak történetét.
Sokan próbálkoztak az emberi élet megértésével. Spengler mondatai a ragadozóval kapcsolatban katartikusak, s valóban az ember tud ragadozóként viselkedni – mindez azonban semmi ahhoz képes amire egy embercsoport képes. Freud a nemi vággyal kapcsolatban sok mindent megvilágított, s írt néhány esszét tömegpszichológiával kapcsolatosan – fölismerte a civilizáció jelentőségét, de benne a csoportokét nem.
A civilizáció valójában semmi más, mint eszköz a csoportok kezében, amellyel igazolják magukat – csoportérdekek harmincadjára jut végül minden komolyabb eszme.
S erre nagy szükség is van, mert az emberek nem szívesen néznek szembe kettős természetükkel, amely jó a saját csoport felé, s ellenséges más csoportokkal szemben. Ezek a a háborús hazugságok, hatalmi érdekek szerint torzított eszmerendszerek – s az emberek megnyugodhatnak , továbbra is jónak érezhetik magukat, miközben veszettül ártanak, vagy legalábbis nem segítenek nem a csoportjukhoz tartozó embertársaiknak.
Ennek felismerése, s ezen túllépés – ez lenne az igazi feladat. A világ jelen állapotában pedig egyszerűen szükségszerű és sürgető is.
