Élet és halál

2011.03.13. 21:42 blogfilozofus

Nézzük a tévét, hallgatjuk rádiót. Mindig igyekszünk befogadni információt,  elfoglalni valamivel az elménket. Ami arra is jó, hogy nem kell szembenéznünk az igazán fontos dolgokkal, mint például: élet és halál.

Megérezzük-e a halál súlyát, ha meghal valakink? Talán ez nem is mond el olyan sokat halálról, mint gondolnánk. A halál az életben maradottak szempontjából semmi más, mint veszteség. Hiány. Üresség.  Üresnek csak azt érezhetjük, ahol legalább egykor volt valami. A halál megértéséhez értenünk kellene az életet.

Az élet  törékeny, akárcsak az igazság. „Az igazság törékeny, hiszen elvesznek egy i betűt, és mi marad – gazság” – mondogatta nagyapám. A halál nem válogat – ebben sincs igazság.

Amikor megcsókolod a szeretteid, mindig jusson eszedbe, hogy halandók – tanácsolta Epikurosz. Aki boldog életet akar, az nem feledkezhet meg erről. Amíg lehetőség van rá, nagyon kell szeretni. És amikor eljön az idő, el kell fogadni a veszteséget. Bármilyen igazságtalan is.

Gondolatok mérgeznek bennünket

2011.02.27. 10:53 blogfilozofus

Két széles körben elfogadott elképzelésről  írok ezúttal, amelyeket ki sem mondunk, hatásuk mégis mérgező.

Az egyik vélekedés, hogy ki-ki legalább felerészt magának köszönheti eredményeit és kudarcait. Akadnak sokan, akik azt hiszik, hogy mindent maguknak köszönhetnek, segítséggel, szolidaritással nem tartoznak senkinek. Ez tévedés. Nincs olyan ember – legyen az bárki – aki ne köszönhetne sokkal többet a környezetének, mint az neki. A nyelvet, amelyet használ, nem ő találta ki. A tudást, amellyel az iskolákban megismerkedik, nemzedékek legjobbjai hordták össze korábban. A család, amelyben nevelkedett, amely (jó esetben) felkészítette, támogatta, szerette – nos, ezt sem ő választotta ki.

 A másik elképzelés, hogy ma is azok vagyunk, akik tegnap voltunk. Ez az állítás rögtön bizonytalanná válik, ha hosszabb időtávba helyezzük: 10 évre, 20 évre, 50-re. Napról napra a változás észrevehetetlen, hosszabb távon már látványosabb. Nemcsak a fizikai, hanem a személyiségbeli változások is. Lehetséges-e tehát azt mondani, hogy azonos vagyunk önmagunkkal két egymást követő nap? A tisztességes válasz a nem lenne,  de ezt persze praktikus okokból nem fogadná el senki, mert összezavarná a mindennapi életünket.

Ha lerántjuk a személyiség burkait, amiket a nevelés, és más tapasztalatok növesztettek, találunk-e ott valamit egyáltalán? S ha igen, mit? Ha teljesen lecsupaszítjuk a személyiséget, nem ugyanazt találjuk-e valamennyi embernél? Intuitív válaszom: igen. Ha így van, akkor mélyebb értelemben igazolás nyer az ószövetségi gondolat: testvérek vagyunk.

E két fenti, téves elképzelés rejtetten támogat olyan negatív tendenciákat, amelyeket manapság itthon is kibontakozni látunk. Amikor a gyűlölet lép az értelmes cselekvés helyébe. Amikor az egyenlőtlenség, és bizonyos csoportokban a nyomor növekszik, és teret nyer az a veszélyes ostobaság, hogy a szigorúbb büntetőjoggal küzdeni lehet a növekvő nyomor miatt emelkedő bűnözés ellen.

Ilyen politikát egy valóban konzervatív, keresztény gondolkodású ember nem támogat.

Hol tévedett Gyurcsány?

2011.02.19. 21:44 blogfilozofus

Gyurcsány Ferenc egykori szocialista miniszterelnök ismét évet értékelt - egy jelentős tekintetben biztosan tévedett.

Emlékszünk-e még, amikor Gyurcsány Ferenc megpuccsolta Medgyessy Pétert, ezt a csetlő-botló, beszélni is alig tudó, mégis akkortájt sokak által kedvelt politikust? Nem biztos, régen volt.

Arra viszont biztosan emlékszünk, hogy nem is olyan régen ő puccsolta meg saját magát - és keresgélt hosszasan maga helyett miniszterelnököt - a szocialistákon röhögött mindenki.

Gyurcsánynak bizony saját magának kellett megbuktatnia magát, hogy az igazán népszerűtlen intézkedések ne hozzá kötődjenek. Ezt a kiváló hatalomtechnikust, és tagadhatatlanul jó szónokot ugyanis csak saját maga tudta megbuktatni - az MSZP-ben.

Meggyőző beszédű ember. Egy dologban tévedett igazán nagyot az évértékelőjében: hogy az MSZP képes a hibáiból tanulni. Ha ez így lenne, Gyurcsány már nem lenne képviselő. Azonban képviselő, és szemlátomást igyekszik újra visszavenni az MSZP vezetését. Egy népszerűtlen, végsőkig hiteltelenné vált politikus. Tehertétel a pártjának, tehertétel az országnak, tehertétel minden ügynek, ami mellé áll.

A "harmadik út" ideológiájának szlogenjeit hajtogatva, Giddens féle piacpárti pszeudo-szociáldemokrataként vevő rá még pár tucat értelmiségi. Politikai értelemben viszont halott, és az MSZP ezt, úgy tűnik, nem veszi észre. Pedig a hullamérgezésbe is bele lehet halni.

Mi az igazság, ami fölszabadít?

2011.02.19. 21:34 blogfilozofus

A lényeg: minden egy. Az ősi filozófiai gondolat, a vallások közös alapgondolata, hogy van nálunk valami hatalmasabb, igaz.

 

Mi az élet? Verseny, versengés a véges számú energiákét egyének, de sokkal inkább csoportok között. Sejtcsoportok vagy embercsoportok, az elv működése szempontjából egyre megy.

 

A pszichológia legmodernebb, s egyben legelborzasztóbb eredménye annak fölismerése, hogy a csoport, illetve a tekintély mennyire erősen hat az ember viselkedésére.

 

A tudomány, mint azt pl Fromm helyesen részletezi, számos illúziójától fosztotta meg az ember, a fizika a föld központi helyétől, Darwin a büszkeségétől, a pszichológia meg a saját józan eszébe vetett hitétől. De jobb lett –e ettől bárkinek is? Nem.

 

Megismeritek az igazságot, s az igazság fölszabadít bennetek. Fölszabadítóak ezek az igazságok? Nem. Nagyon rossz helyzet állt elő, mert illúziók már nincsenek, de a világ nagy, átfogó összefüggései továbbra sem ismertek.

 

A kulcs, amivel megérthetjük az emberi viselkedést, maga az élet lényege. Verseny, versengés a véges számú energiákét egyének, de sokkal inkább csoportok között. Sejtcsoportok vagy embercsoportok, az elv működése szempontjából egyre megy.

 

Az ember aláveti magát a tekintélynek, csoportnyomásnak, s ennek evolúciós gyökerei vannak. Az emberek sokkal agresszívabbak csoportosan, mint egyénenként. Ezt a pszichológiai kísérletek, éppúgy jól mutatják, mint maga a világtörténelem – államok, nemzetek felekezetek harcai, egy nemzetállamon belül egyes csoportok harcai, egyik másik általi elnyomása.

 

Mi az igazság, ami fölszabadít? Mindennek fölismerése, hogy az emberi élet, amely az élet lényegét követi, meghaladható. Legalábbis meg kellene haladni. Az állandó harc a csoportok között nem fenntartható – sok szenvedést okoz, s a rendszert a megsemmisüléssel fenyegeti.

 

A csoporthoz kötődés meghaladása lenne szükséges .Nem pusztán az összes ember csoportját kellene fölvállalni, mint identitást, de az egész természettel is. A feladat lehetetlennek tűnik, mégis egyre sürgetőbb. Az ősi gondolat igaz: minden egy.

 

Érdekes látni, hogy azok a vallások, amelyek ilyen irányban próbálták az embereket befolyásolni, végül kifejlesztették intézményrendszerüket, melyek aztán végül a hatalom és vagyon maximalizálására törekedtek.

 

Az ember természete ellentmondásos: hajlandó jót tenni embertársaival, de tud kegyetlenül ártani is neki. A emberi természet dinamikája máris egyszerűbb, ha látjuk, hogy az első esetben gyakran a saját csoportról van szó, utóbbinál egy ellenséges csoportról. Nos, ez a dinamika írja az államok és társadalmak történetét.

 

Sokan próbálkoztak az emberi élet megértésével. Spengler mondatai a ragadozóval kapcsolatban katartikusak, s valóban az ember tud ragadozóként viselkedni – mindez azonban semmi ahhoz képes amire egy embercsoport képes. Freud a nemi vággyal kapcsolatban sok mindent megvilágított, s írt néhány esszét tömegpszichológiával kapcsolatosan – fölismerte a civilizáció jelentőségét, de benne a csoportokét nem.

 

A civilizáció valójában semmi más, mint eszköz a csoportok kezében, amellyel igazolják magukat – csoportérdekek harmincadjára jut végül minden komolyabb eszme.

 

S erre nagy szükség is van, mert az emberek nem szívesen néznek szembe kettős természetükkel, amely jó a saját csoport felé, s ellenséges más csoportokkal szemben. Ezek a a háborús hazugságok, hatalmi érdekek szerint torzított eszmerendszerek – s az emberek megnyugodhatnak , továbbra is jónak érezhetik magukat, miközben veszettül ártanak, vagy legalábbis nem segítenek nem a csoportjukhoz tartozó embertársaiknak.

 

Ennek felismerése, s ezen túllépés – ez lenne az igazi feladat. A világ jelen állapotában pedig egyszerűen szükségszerű és sürgető is.

Miért rossz Orbán Viktornak?

2011.02.06. 18:25 blogfilozofus

Orbán Viktornak nagyon rossz, ha Szókrátésznek, illetve Platónnak hinni lehet.

 

Sokkal inkább szánnivaló az, aki a jogtalanságot elköveti, mint aki a jogtalanságot elszenvedi - erre vezeti rá Szókrátész a vele beszélgetőket Platón Gorgiaszában.

Szókrátész szellemesen védi a józan észnek ellentmondó gondolatot: jogtalanságot elkövetni csúnyább, mint elszenvedni, ezért rosszabb is (most erősen húztam Platónból).

Ha Orbán Viktor jogtalanságot követett el, amikor de facto államosította a magánpénztárakat, megnyirbálta az AB hatalmát, akkor neki rossz. Rosszabb neki, mint az intézkedések hátrányait elszenvedőknek (ha igaza van Szókrátésznek).

De követhet-e el jogtalanságot, akinek akkor a hatalma, hogy a jogot a maga kedvére, a maga céljaira alakíthatja? Formálisan nem.

Az szja fura átalakítása következtében 500 milliárddal több marad az "embereknél" (ellenzéki érzelműeknek: zemberek) - akik ebben az esetben döntő részben a magas jövedelműek. Nagyjából ennyi pénzt tolnak a költségvetésbe idén a magánpénztári vagyonból. Orbán Viktor nem tett jogtalanságot. Definíciószerűen nem is tehet jogtalanságot, hiszen ő dönti el végső soron a parlamenti kétharmados többség segítségével, mi a jogszerű. Amit tett, az csak csúnya. Tehát - maradva Szókrátész gondolatánál - rossz is. Rossznak pedig rossz lenni, ezért magának Orbán Viktornak is rossz, ha Szókrátész logikáját követjük. Szókrátészt viszont kivégezték, megfontolandó, mennyire érdemes őt követni.

süti beállítások módosítása